A jellemzés spoilereket tartalmaz az eddig megírt összes fejezetből és az első rész javított változatából! 

teljes név: Budai Rozália

születési idő: 1992. június 4.

haj: szőkésbarna

szem: kék

család:

Budai Csaba- apa

Budai Magdolna - anya

Budai Gábor - báty

Budai Péter - báty

Budai Stefánia - húg

Családjáról, gyerekkoráról:

Rozi a családjával viszonylag jól megvan, bár testvéreit nem tartja túl nagyra és nem is szeret különösképpen sok időt velük tölteni. Ha úgy adódik, élvezi az együttlétet, de szerinte nem nagyon hasonlít családjának többi tagjára, ezért kicsit különcnek érzi magát otthon. A bátyait animéknek nevezi, húgát pedig egy „nyalókás ribancnak” tartja.

Bunkó stílusa:

Rozi eleinte nem viselkedik túl szimpatikusan, hiszen sokat káromkodik, mindenkivel kiabál és lenézi az embereket. Ahogy megismerik a többiek, rájönnek, több ő annál, mint egy kiabáló, bunkó lány, ugyanakkor stílusa továbbra is megmarad és sokszor nevezi a többieket ostobának vagy elviselhetetlennek. Ha felhúzzák vagy valakit nagyon idegesítőnek tart udvariasság nélkül megmondja a véleményét:

„- Nem értem, Emma miért nem bocsát meg neked, neki is jobb veled - válaszoltam egy sóhajtás kíséretében. - Viszont neki, ellentétben veled, joga van haragudni, mert kegyetlenül megbántottad. Meg amúgy is világ életedben elviselhetetlen voltál, lehet, hogy tíz év után én is összevesznék veled... illetve valószínűleg golyót repítenék a push-upos melleidbe.
- Hé! - csattant fel erre vigyorogva, mire én ártatlanul szét tártam a karjaimat. ”

Segítő:

Annak ellenére, hogy Rozi bántóan őszinte tud lenni, nagyon szívén viseli barátai sorsát, és megpróbál mindenkinek segíteni. Ő az, aki mindenkivel jóban van, mindenkinek ismeri az összes problémáját és ő az, akinek mindenki mindent elmond, hátha tud segíteni.

„- Beszéltél vele? - szegezte nekem rögtön a kérdést, mire én persze nem válaszoltam. - Beszélned kell vele!
- Azt mondta, meg se történt! - vágtam rá. - Hogy felejtsem el, hülyeség volt.
- Ugyan már - legyintett rögtön Rozi. - Keresni fogja az alkalmakat, győzködni fog, vagy legalábbis halálra idegesíteni a pillantásaival.
- De én nem tudom elmondani neki! - mondtam erre kétségbe esetten. - Ki fog akadni, vagy ha nem, akkor nem is tudom...Azt fogja hinni, hogy...
- Ne beszélj hülyeségeket! - csattan fel Rozi ingerülten. - Te nem csináltál semmi rosszat, annyira még ő sem hülye, hogy téged okoljon...
- Biztos?
- Persze - bólintott komolyan. - De el kell neki mondanod, mindenképpen! ”

Néha azonban nagyon ki tudja akasztani a többiek nevetséges problémája, és ilyenkor ugyanolyan őszintén, de jogosan mondja meg véleményét.

„- Na szóval... - kezdte Lili, s már épp leült volna Emma megüresedett helyére, mikor Rozi váratlanul felállt.
- Mondd, mégis mit képzelsz magadról?! - ordított rá hirtelen, mire mindenki elnémult, s az egész kávézó ránk meredt.
- Mi van? - rebegte erre Lili, s megpróbált úgy tenni, mint akinek fogalma sincs, miről van szó. Dave, Csabi és Csilla megérkeztek mellénk, s hasznavehetetlenül álltak Lili mellett.
- Nem elég, hogy tudomást sem veszel Emmáról, de még úgy teszel, mintha semmi rosszat nem tettél volna! Sőt! Idetolod a képed, tönkre teszed a délutánt, és még van pofád megkérdezni, mi van?! - kiabált tovább Rozi, s mi fiúk szinte reszketve szegeztük az asztalra tekintetünket. - Te tudod a legjobban, hogy Emma is megtehetné! Ő is csinálhatná ezt, amit te, mégse teszi! ”

Melinda:

Rozi karakterének egyik legfontosabb része egykori legjobb barátnője, Melinda. Melindát Rozi lelkitársának nevezte, hiszen nagyon sok minden közös volt bennünk. Az első rész előtt nagyjából egy évvel kiderült, hogy Melinda leukémiás és nem sokkal később meghalt.

„- Nem a legjobb barátnőm volt – suttogtam nagyon lassan, s nehezemre esett kiejteni minden egyes szót. - A lelki társam volt, a testvérem! Olyan volt, mint… neked Lili... Nem, más volt. Mert ti különbözőek vagytok, mi viszont... teljesen egyformák voltunk, mindenben! ”

Rozi barátnője elvesztése után teljesen elzárkózott az emberektől, nem nagyon voltak barátai, míg meg nem ismerte Liliéket, akik berántották a csapatba. Melindát sosem tudta elfelejteni, azonban észre se vette, de sikerült feldolgoznia elvesztését. Mikor a csapat arról beszélget, hogy ki mit látna Edevis tükrében a többiek biztosak benne, hogy Rozi Melindát és önmagát.

„- Azt hiszem, azt tudom, te mit látnál, Rozi.
- Aha - hagytam rá, de fogalmam sem volt, mire gondol. ”

A fiúk:

Habár Rozi mindenki problémáival sokat foglalkozik, legtöbbet mégis Kenuval és Szabival, hiszen ő az, aki minden alkalommal hajlandó meghallgatni, éppen mit éreznek Lili után. Jól tudja azt is, hogy mindkét fiú rajong a lányért, mindkettőjüknek segít az ügyben, és bár ő sejti, Lili melyiküket választaná, nem szól bele, támogatja a fiúkat, anélkül, hogy tudatná velük, mindketten ugyanazt akarják.

„- Beleszerettem Lilibe. - Szinte automatikusan mondtam ki a szavakat, de még csak meg sem remegtem, ahogy kiejtettem őket.
Rozi nem szólt semmit, mire ránéztem.
- Nem tűnsz meglepettnek - jegyeztem meg mosolyogva.
- Mondjuk, hogy már megszoktam - mosolyodott el ő is, amit nem tudtam mire vélni, de különösképpen nem is érdekelt. Újra az ablakra néztem. ”

Különös gondolatai:

Rozi meglehetősen különleges lány, hiszen imád furcsa dolgokon elmélkedni, amiket barátai néha nem is tudnak mire vélni.

„- Gondolkozom – felelte, mire én felrántottam a szemöldököm, és gúnyosan visszakérdeztem:
- És min?
- Szerintetek a sellőknek sosem jön meg? – pillantott fel ránk, mire én eltátottam a számat.
- Mi van? - kérdezett vissza Emma döbbenten, Anna és Bogi pedig vihogni kezdett.
- Hát tudjátok, folyton vízben vannak, még betétet sem tudnak cserélni - magyarázta Rozi, és ropit tömött a szájába.
- De nincs is hol megjönnie - mutatott rá Emma némi gondolkodás után. - A sellőknek uszonyuk van.
- De gyereksellők is vannak – szóltam bele én is a témába. - Azt hogy csinálják?
Rozi erre beleröhögött a ropis tálba.
- Lehet, hogy le lehet venni az uszonyt! - gondolkodott hangosan Anna.
- De akkor is hol cserélnek betétet?! - kötözködött Rozi. - Ők a vízben élnek, mindenhol víz van!
Ismét mindannyian gondolatainkba merültünk.
- Maximum vizes lesz – közöltem aztán, de Emma leintett.
- És ha koszos a víz? Mindenféle fertőzéseket elkaphatnak – magyarázta, majd Rozi felvilágosulva felkiáltott:
- Lehet, hogy pont egy fertőzés miatt nőtt uszonyuk! ”

Rozi sokra tartja a művészetet is, gyakran idéz különböző versekből.

„- Romantikus lélek vagy?
- Tessék? - pislogtam.
- Lenyűgöz a táj? - kérdezte Rozi. - Megnyugtatónak találod a természetet?
Nem felelem.
- Jössz, és mintha mord varázsló űzne szellemrajt szalad, a sárga s éjszín s lázpiros csoport: a pestises lombok holt népe - Te, kinek szekere téli sutba hord sok szárnyas magvat, hűs sötétbe le,
aludni, mint a test, mely sírba dől... - szavalta a távolba meredve, majd mélyet szívott cigarettájából. - Shelley. Jó költő volt”

A csapatban:

Rozi hihetetlenül fontos része a csapatnak, pont azért, mert mindenki problémáit ismeri és mindenkivel beszélget. Számára is rengeteget jelentenek a többiek, amit egy este meg is fogalmaz a fiúknak.

„- Mi voltunk... mi vagyunk a legjobb csapat a világon - jelentettem ki végül halkan. - Veletek olyan minden nap, minden perc, mintha nem is tudom... mintha...Tudjátok, az a fura, hogy néha semmit sem csinálunk. Néha csak fekszünk a földön, nevetünk mindenen, olyan dolgokról beszélünk, amikről normális állapotban sohasem, és mégis minden ilyen nap után azt mondjuk, életünk egyik legjobb napja volt.
A fiúk erre elvigyorodtak, mire én folytattam:
- Tudjátok, az a fura, hogy mikor együtt vagyunk, voltaképpen minden teljesen mindegy lesz, és nem is értem, miért érdekel máskor annyi felesleges dolog, holott nem számít más, csak mi. Tudjátok, az a fura, hogy én most is szeretek veletek lenni, még akkor is, mikor valami baj van, szeretek néma csendben ülni mellettetek, fogni a kezeteket, és együtt sírni.
Szabi és Dani megszorították a kezemet, mire én egy pillanatra behunytam a szemem, s hálásan elmosolyodtam.
- De tudjátok, mi a legfurább? Hogy mikor elegem van az emberekből, és magányra vágyok, akkor is csak azt várom, valamelyikőtök felhívjon, és megkérdezze, nincs-e kedvem vele lenni. Tudjátok, néha órákig csak nézem az arcotok. Néha csak kezembe veszem a fényképeteket, és elmerengve figyellek titeket, s el sem hiszem, velem vagytok.
- Ha elbőgöm magam, és lebuziztok, Rozi, téged foglak széjjelverni! - jelentette ki Kenu, mire én elnevettem magam, Dani pedig magához húzott, és megölelt. ”